A tanítás valóban hat az agyfejlődésre?

Az ún. második nyelv és idegen nyelv iránti érdeklődés számtalan a nyelv és az agyműködés összefüggéseit vizsgáló kutatáshoz vezetett. A nyelvtanulás természetes jelenség, mely minden nemű beavatkozás nélkül lezajlik. Azonban, amennyiben a nyelvoktatással foglalkozó szakemberek számára világossá válik, hogyan megy végbe egy nyelv természetes elsajátítása, feltehetően jobban tudják majd segíteni, támogatni diákjaikat.

Az agy különféle területei különböző speciális funkcióval rendelkeznek. A frontális (elülső) agyi lebenyek például az absztrakt gondolkodásért, tervezésért felelnek; míg a hátulsó lebenyek a látással kapcsolatos folyamatokat irányítják. Egészen napjainkig úgy vélték, hogy ezek a specializálódott agyi régiók egy ún. genetikailag meghatározott összefüggésrendszer alapján fejlődtek ki, ami meghatározza mind a felépítését, mind pedig a funkcióját az egyes agyi területeknek. Azaz, az agy bizonyos területei rendeltetésszerűen adott típusú információ feldolgozására képesek a születéstől fogva.

A legújabb kutatási eredmények szerint azonban az egyes agyterületek specializálódása a születéskor még nem rögzített; csupán a tapasztalat és a tanulás folyamán válik azzá. Hogy plasztikusabbá tegyük, képzelje csak el, hogy a kisgyermek agya egy hihetetlenül kifinomult hardverű számítógép, melynek azonban még nincs szoftver része. A szoftver rész nem más, mint az agy rendkívüli információfeldolgozási kapacitása bizonyos specializált funkciók (látás, szaglás, beszéd) szolgálatában. Minden egyes személynek magának kell kialakítani személyre szabott szoftverét annak érdekében, hogy kihasználhassa agya veleszületett információ-feldolgozó képességeit.

A gyermekkori fejlődés korai szakaszát megcélzó tanítási módszerek a gyermeki agy veleszületett előhuzalozottságát igyekeznek kihasználni a tanítás, például a nyelvtanítás során, ahogy ezt a Helen Doron Early English módszer teszi. A Helen Doron csoport 23 országban van jelen világszerte, és lenyűgöző eredményeket ért el az elmúlt 20 évben.