A nyelvtanulás más is lehet, mint idegen szöveg szavainak preparálása

Beszélgetés a korai idegen nyelvi nevelés lehetőségeiről[1]

Régóta viták tárgya, hogy mikor érdemes és mikor lehet elkezdeni a gyerekek nyelvtanítását. Az alábbi beszélgetés többek között arra keres választ, hogy a kisgyermek- és kisiskoláskori nyelvelsajátítás miben különbözik a tudatos, hagyományos értelemben vett nyelvtanítástól. A gyakorló szakemberek tapasztalatai arra utalnak, hogy az óvodai és alsó tagozatos nyelvtanítás során az anyanyelv elsajátításához hasonló folyamatok során rögzülnek az idegen nyelv szavai s bizonyos mélységig nyelvtani szabályai. Mindez azonban csak akkor következik be, ha az egész folyamatot a játékosság, a spontaneitás hatja át. Az így megszerzett nyelvtudás birtokában a későbbi tudatos nyelvtanulás lényegesen hatékonyabban és kevesebb kudarccal mehet végbe.

A beszélgetés résztvevői: Haluska Gabriella, a X. kerületi Bánya Utcai Általános Iskola 2000-ben indult, felmenő rendszerben működő nyelvtanítási programjának tanítója, Bazsó Zoltánné vezető óvodapedagógus az óbudai Százszorszép Óvodában, ahol szintén harmadik éve foglalkoznak kétnyelvű neveléssel, és Kovács Judit, az ELTE Óvó- és Tanítóképző Főiskolai Karának főiskolai docense, akinek a fő területe az angol szakos tanítók módszertani képzése, valamint a két tannyelvű oktatás kutatása. A szerkesztőséget Schüttler Tamás képviselte.

Mai beszélgetésünk témája a korai nyelvtanítás. Nagyon sokan úgy vélik, hogy óvodás- és kisiskoláskorban lehet a legkönnyebben megtanulni egy idegen nyelv alapjait. Mások szerint felesleges, értelmetlen terhelés a kisgyerek számára az óvodai vagy alsó tagozatos nyelvtanítás. A beszélgetés aktualitását több minden is indokolja. Megbízható statisztikai adatok szerint a magyar felnőtt lakosság 10-11 százaléka beszél valamilyen idegen nyelven. A nyelvtudás szintjéről ugyan nincsenek megbízható adatok, de sokan még nyelvvizsga-bizonyítvány birtokában sem képesek jól kommunikálni angolul, németül vagy bármely más nyelven. Ugyancsak tények igazolják, hogy az iskolai nyelvtanítás kevés gyereket juttat el a megbízható szintű nyelvtudáshoz. Az, hogy egy gyerek ténylegesen megtanul-e egy vagy két idegen nyelvet, elsősorban a szülők motivációjától és anyagi helyzetétől függ, azaz attól, hogy mennyi pénzt tudnak, akarnak gyermekük nyelvtanulásába befektetni. Az oktatási kormányzat ezt felismerve lehetővé kívánja tenni a 2004-es tanévtől kezdve a középiskolai nulladik évfolyam indítását, amely intenzív nyelvi képzés keretében biztosítaná, hogy minél több tanuló jusson magas szintű nyelvtudáshoz. Sokak szerint viszont a 14. életév már késő ahhoz, hogy különösebb erőfeszítés, megterhelés nélkül jusson a felnövő generáció idegennyelv-tudáshoz. Ez akkor tűnik járható útnak, ha jó az általános iskolai idegen nyelvi képzés. Ennek azonban nagyon eltérőek a feltételei. A kérdés tehát az, mikor kellene elkezdeni gyerekeink idegennyelv-tanítását. A magyar kis- és középpolgárság a 19. századtól kezdve idegen ajkú – többnyire német – nevelőnőt alkalmazott. A családtörténetek tanúsága szerint a mellettük felnövő kisgyerekek öt-hat éves korukra tökéletesen, játszva megtanulták a nevelőnő anyanyelvét is. Ilyen eredményes példák ismeretében miért vita tárgya a korai, kisgyermekkori, kisiskolás idegennyelv-tanulás?

Kovács Judit: A kisgyermekkori intézményes nyelvtanulásnak az ezerkilencszázhatvanas, -hetvenes évekig csak ellenzői voltak. Ez mélyebb történeti okokra vezethető vissza. A 18. század végétől kezdődően egészen a 19. századon keresztül jellemző volt az a romantikus felfogás, amely az anyanyelvet és az idegen nyelvet mesterségesen szétválasztotta. Rousseau például nem tudta elképzelni, hogy egy 14-15 év alatti gyerek megtanuljon idegen nyelven. A romantikus nyelvfelfogás képviselőinek nemcsak az volt a problémájuk, hogy az idegen nyelv tanulása, egy másfajta nyelvi gondolkodásmód átvétele zavarja az anyanyelv tökéletes elsajátítását, hanem ezt morális kérdésnek is tekintették. Olyan következtetéseket is levontak, mely szerint az a gyermek, aki két nyelven tanul, vagy netán kétnyelvűnek születik, az morálisan is alacsonyabb rendű.

Ez egész Európára vagy csak a német-porosz térségre volt jellemző?


Kovács Judit: Egész Európát jellemezte ez a felfogás. Igaz, már a 18. század előtt megjelent egy-egy megengedő, liberális pedagógiai felfogás, amely John Locke nevéhez fűződött, aki kisgyermekkorban is lehetségesnek tartotta a játékos formában történő nyelvtanítást, -tanulást, éppen úgy, ahogy azt a mai óvodákban teszik. A liberális felfogás hívei nem a nyelvoktatásra, hanem a nyelv elsajátítására helyezték a hangsúlyt. Úgy tűnik, a rousseau-i felfogás nagyon erőteljesen hatott, mivel az intézményes keretek közötti kisgyermekkori, kisiskolás idegen nyelvi nevelés gondolata – bármilyen megdöbbentő is – egészen a kilencvenes évekig nem jelent meg Európában. Előtte nem jelentek meg a kisiskolás curriculumokban idegen nyelvi képzésre vonatkozó tartalmak, nem volt ilyen tárgy. Úgy tudjuk, három országban tanítottak idegen nyelvet a kezdőszakaszban: Ausztriában, Norvégiában és Finnországban. Ausztria az igazán érdekes, hiszen ott világnyelvet beszélnek.

Az imént arra utalt, hogy a hatvanas évektől indultak meg a kisgyermekek kétnyelvű nevelésének a kísérletei. Ugyanakkor látható, hogy curriculumszerűen csak a kilencvenes évek elején kezdődött meg a kétnyelvű oktatás. Mi történt közel harminc éven át a világban ezen a téren?

Kovács Judit: Az áttörésre Kanadában, pontosabban Quebecben került sor, ahol nagyszámú francia nyelvű lakosság él. Az angol nyelvű középosztálybeli szülők kezdeményezték, hogy gyerekeik az óvodában minden előzetes nyelvtanulás nélkül kezdjenek együtt járni a francia nyelvű gyerekekkel, hogy megtanulják a francia nyelvet. Ebből a kezdeményezésből született meg a kétnyelvű oktatás, amely aztán nagy karriert futott be a világban. Nagyon sok ember az óvodában vagy a kisiskolás évek alatt tanult meg idegen nyelven.

Mivel magyarázhatóak a korai nyelvtanítással kapcsolatban ma megjelenő ellenérvek? Egyáltalán lehet-e komoly ellenérveket felhozni?

Bazsó Zoltánné: A szülők nagy hányada valóban úgy véli, hogy a gyerek először tanuljon meg magyarul, tanulja meg jól az anyanyelvét, s csak aztán látják értelmét egy idegen nyelv tanulásának. Vannak gyakorlatiasabb ellenvetések is. A mi óvodánkban a magyar óvónő mellett minden csoportban van egy angol anyanyelvű óvónő is, a szülők aggódtak, hogy kialakul-e mindkét óvodapedagógushoz a szükséges érzelmi kötődés. Zárójelben jegyzem meg, hogy a csoportjaink is vegyesek, vannak ugyanis angol anyanyelvű gyerekeink is, sőt vannak kétnyelvűek is, akik mindkét nyelven ragyogóan, tisztán beszélnek.

Mit tapasztaltak?


Bazsó Zoltánné: Az eltelt három év alatt azt vettük észre, hogy semmi problémát nem okoz a gyerekeknek az angol óvó néni, ugyanúgy kötődnek hozzá is, mint a másik, az ő anyanyelvükön beszélő kolléganőhöz. Ugyanúgy közelednek mindkét pedagógushoz, ugyanúgy elmondják az élményeiket mindkettőjüknek. Három évvel ezelőtt vegyes életkorú csoportban kezdtük meg a munkát, s különösen érdekes tapasztalatokat szerezhettünk a kicsik kommunikációjával kapcsolatban. A hároméves gyerek, ha WC-re kellett mennie, és épp az angol kolléganő volt a látóterében, odament hozzá, megbökte a vállát, s azt mondta neki, Sara, s közben az ajtó felé mutatott. Feltalálta magát egy új nyelvi helyzetben, ami jelentős a kommunikációs készségek fejlesztése szempontjából. Sara természetesen angolul válaszolt: Értem, kimegyek veled, s kikísérte. A kisgyerek így kezdte felismerni az egyes szavak jelentését. A módszer lényege, hogy szó nincs nyelvtanításról, hanem természetes élethelyzetekben való kommunikáció útján sajátítják el a gyerekek a nyelvet.

Az óvodai nyelvtanulás ellenzői valójában nemcsak a nyelvtanulást érzik idegennek a gyermek életkori sajátosságait figyelembe véve, hanem mindenfajta tanulást. Az elemi számlálás játékos elsajátítását például éppúgy ellenzik, mint a szervezett formában történő mesefoglalkozást. Él tehát egy kép az óvodáról, de az általános iskola alsó tagozatának első éveiről is, amelyet akkor tekintenek jónak, gyermekközpontúnak, ha nincs semmiféle tanulás, csak szabad játék van, ahol békés, boldog szabadságban kell eltelnie a gyerek idejének. Miközben ezzel mélyen egyetértek, felmerül bennem a kérdés, hogy a korai nyelvelsajátításnak ez a gyakorlata megzavarja-e az óvodásgyermek békéjét? Hasonló kérdést feltehetnék az iskolai kezdő szakaszban folyó nyelvtanítással kapcsolatban is.

Haluska Gabriella: Érdekes módon én nem találkoztam eddig ellenérvekkel, sem azzal, hogy előbb tudjon jól egy gyerek magyarul, s csak aztán tanuljon idegen nyelveket, sem azzal a szülői igénnyel, hogy ne terheljük a gyerekeket. Mostanra eloszlott a szülők esetleges korábbi félelme. Első évfolyamon ma nem tapasztalunk ellenérzést, ugyanis a kezdet kezdetén hangsúlyozzuk, hogy a tanítás formája alapvetően játékos.

A kezdő szakaszban történő idegennyelv-tanítással kapcsolatban a másik érv, hogy a jó tanítónők zöme nincs megfelelő nyelvi felkészültség birtokában, a jó nyelvtanárok pedig többnyire alkalmatlanok a kicsik tanítására, pontosabban arra a játékos, alapvetően nyelvelsajátításra épülő módszerre, amely kívánatos lenne. Mennyire igaz ez az ellenérv?

Haluska Gabriella: Jómagam a Tanítóképző Főiskola angol szakkollégiumán végeztem, majd a Közgazdasági Egyetem nyelvi intézetében szereztem angol nyelvtanári diplomát. E két képzettségnek a birtokában felkészültnek érzem magam. S mint több éve gyakorló, alsó tagozatos nyelvoktatásban járatos szakember nem tudom megmagyarázni a korai nyelvtanítással kapcsolatban lépten-nyomon felmerülő ellenérzéseket. Azt tapasztalom ugyanis, hogy minél korábban kezdődik el a nyelv játékos tanulása, annál könnyebben és gyorsabban lehet eredményt elérni. A gyerekek az anyanyelvükkel együtt szívják magukba az idegen nyelvet, együtt sajátítják el a nyelvi szabályrendszert, és nem is tudnak róla, hogy rendszert tanulnak. Az első néhány évben egyik ámulatból a másikba estem, hogy azt, amit én a középiskolában kemény tanulással tanultam meg, azt a gyerekek minden magyarázat nélkül, játszva képesek elsajátítani. Kétségtelen, sokkal több szemléltetőeszközt, játékos elemet kell beiktatni, mint a felsőbb évesek esetében. Ha elmondtam egy nyelvi formát, egy mondatot, a következő órán maguktól kezdték használni a gyerekek. A kisiskolás – valószínű, az óvodás még inkább – természetesebbnek veszi azt, hogy egy tartalmat, cselekvést, egy tárgyat többféle módon, angolul is, magyarul is meg lehet nevezni.

Milyenek a kétnyelvű nevelés tapasztalatai a világban? Mennyire terjed a korai nyelvelsajátítás az óvodákban, az iskolai kezdő szakaszban?

Kovács Judit: Minden tévhit ellenére nemhogy nincs lemaradásunk ezen a téren, ellenkezőleg: az élvonalban vagyunk. Hazánkban a 2002/2003-as tanévben 51 általános iskolában oktattak két tannyelvű program szerint, és ma már legalább tízzel több a számuk. Még olyan kis községekben is indult ilyen program, mint például a szlovák határ közelében fekvő 3600 lakosú Hernádnémeti. Ahogy utaltam rá, a hatvanas évektől kezdődően Nyugat-Európa több országában (pl. Hollandia, Dánia, Norvégia, Finnország) tapasztalható, hogy elég sok kisgyerek beszél idegen nyelveken. Nem intézményes nevelés keretében tanulták – tanulják –, hanem „felszedik” a nyelveket, például úgy, hogy a filmeket nem szinkronizálják a televíziókban. Azokban az országokban, ahol az anyanyelv egyben világnyelv is (angol, német, francia), az iskolai nyelvoktatás, főleg a korai szakaszban, kicsit mostohábban kezelt ügy. Különösen a franciáknál érezhető egyfajta frankofon nyelvi sovinizmus. Amerikában pedig jó ideig hatott az „only english”, a „csak angolul” jelszava. Az idegen nyelvek tanításának igazi műhelyei az európai iskolákban alakultak ki. Ez valójában néhány nyugat-európai nagyvárosra koncentrálódó mozgalom volt, amelybe elit iskolák kapcsolódtak be. Célul tűzték ki, hogy az éppen ott állomásozó diplomatagyerekeket tanítsák az adott ország nyelvére, de más idegen nyelvekre is. Brüsszel például jellegzetes európai iskolai központtá vált, de Olaszország az egyetlen, ahol mozgalom alakult azért, hogy kisgyerekek sokasága tanuljon meg valamilyen idegen nyelven. A Titone professzor nevéhez fűződő mozgalom 25 éve született, s az a célja, hogy minden kisgyerek két és fél éves korától tanuljon nyelvet. Titone az óvodában kezdődő, játékos nyelvelsajátítást segítő foglalkozásokat szorgalmazta. Érdekes módon a mozgalom nem vált nemzetközivé, talán épp a korai idegennyelv-tanítást övező ellenérzések miatt. A nyugat-európai országokban a középiskolákra koncentrálódott a nyelvoktatás, a két tannyelvűség. Ennek ellenére mi a két tannyelvű modellt Bulgáriából vettük át. Ott a hatvanas évektől virágzott a középiskolákban ez a nyelvoktatási forma. A környező országokban általában nem fordítottak gondot a kisgyermekkori idegen nyelvi nevelésre. Az általános iskolában is alapvetően az orosz nyelv oktatása volt a cél, csak középfokon kezdődött meg egy nyugati nyelv tanítása. A porosz pedagógiai kultúrától idegen a játékosság, a spontaneitás, ezért ellenzi a korai nyelvtanítást.

Van-e a környezetünkben Ausztrián kívül olyan ország, ahol a korai nyelvtanítás az intézményes nevelés részévé vált?

Kovács Judit: Horvátországban, Zágrábban láttam nagyon pozitív példákat. Ugyan nem két tannyelvű, de nagyszerű. Nagyon korán kezdik a gyerekekkel a nyelvtanulást, olyan módon, ahogy Haluska Gabi az előzőekben mesélt róla. Az állam jelentősen támogatja ezt a programot. Megjegyzem, nem feltétlenül kell a korai idegen nyelvi nevelésnek két tannyelvű modellben történnie. Sokkal lényegesebb, hogy a pedagógus olyan módszereket alkalmazzon, amelyek alapvetően szakítanak a nyelvtanításban hagyományosan kialakult paradigmával, azzal, hogy előveszünk egy idegen nyelvű ismeretlen szöveget, egy szótárt és egy szótárfüzetet, és kipreparáljuk a szavakat, majd bebiflázzuk, s ha megtanultuk, megpróbáljuk lefordítani a szöveget. A korai nyelvtanítástól való idegenkedésnek egyértelműen az az oka, hogy az emberek fejében ez a kép él a nyelvtanulásról, s ettől – teljes joggal – szeretnék megóvni a kisgyereket. Az ettől eltérő módszereket pedig sokan komolytalannak tartják, amire nem érdemes pénzt költeni. Az előrelépéshez jelentős szemléletbeli váltásra lenne szükség.

Milyen konkrét szemléletváltásra gondol?


Kovács Judit: Végig kell gondolni, mi a nyelvelsajátítás célja a korai gyermekkorban, kisiskoláskorban. Egy nemzetközileg elismert kutató, Singleton hosszú ideje kutatja a kisgyermekkori nyelvi nevelés hatékonyságát, azon belül is az életkor és a nyelvtanulás hatékonyságának összefüggéseit. Azt írja: „Azok, akik gyermekkorukban kezdték el egy idegen nyelv tanulását, hosszabb távon magasabb szintet érnek el ebben, mint akik később kezdték el. Erre vonatkozóan sok bizonyíték van, s nincs ellenbizonyíték.” Mindezek ellenére nem állítom, hogy végérvényesen eldőlt a korai nyelvtanítás hatékonyabb jellegének a kérdése. Sigleton is sokat foglalkozik azzal, hogy melyik az a kritikus kor, ami felett már nem lehet elkezdeni a nyelvtanítást, illetve amikor jelentősen megnő a szükséges erőfeszítés mértéke. Lenneberg amerikai kutató 1967-ben publikált először erről a kritikuskor-problémáról, s úgy vélte, hogy a pubertáskor kezdete előtt kell intenzíven nyelvet tanítani, mivel e fölött már sokkal nagyobb energia szükséges a nyelv megtanulásához, mert akkor már kevésbé működik a spontán elsajátítás folyamata, épp az a mechanizmus, amely kisgyermekkorban olyan könnyűvé teszi a helyes kiejtés és a gátlásoktól mentes kommunikáció elsajátítását.

Mennyire fogadta, fogadja el a nyelvtanári, a nyelvtanítással foglalkozó kutatói szakma ezt a teóriát?

Kovács Judit: Sokan elvetették, mások pedig a korai nyelvtanításért folytatott harc zászlajára írták. Az igazság valószínűleg középúton található. Biztos, hogy a spontán nyelvelsajátítással jól megalapozható egy idegen nyelv ismerete, s az is valószínű, hogy későbbi életkorban sem zárul le egy nyelv megtanulásának lehetősége. Nálunk nem fogadta osztatlan lelkesedés, s amint látható, ma sem sok híve van a korai életszakaszokban kezdődő idegen nyelvi nevelésnek.

Kovács Judit az imént a korai nyelvelsajátítás elfogadtatása kapcsán a szemléletváltás szükségességéről beszélt. Elsősorban arról, hogy ebben az életkorban mindenképp szakítani kell a hagyományos nyelvtanítási módszerekkel. Hogyan kezdett el nyelvet tanítani Haluska Gabriella, akinek nyilván alapvetően a hagyományos nyelvtanításról voltak emlékképei, jóllehet a főiskolán kifejezetten ennek a korosztálynak a tanítására képezték? Mennyire létezett elképzelése arról, hogy miként lehet egy kis elsős gyereket közelíteni egy számára ismeretlen idegen nyelvhez?

Haluska Gabriella: A főiskolán egészen más nyelvtanítási módszerrel ismerkedhettem meg, amely teljesen átalakította a nyelvtanulásról alkotott felfogásomat. Az általános iskola negyedik osztályában kezdtem oroszul tanulni, s valóban úgy, ahogy Kovács Judit elmondta, könyvből, szótározva, vagyis teljes mértékben a tudatos tanulásra építve. A főiskolán megismert irányzat a tudat alatti, spontán, nem tudatos nyelvelsajátítást helyezi a tanítás középpontjába. Ha a kisgyerek az anyanyelvével együtt ismerkedik a szavak jelentésével, azok mondattá formálásának szabályaival, eredményesebben sajátítja el az idegen nyelvet. A két tannyelvű kezdő szakaszban épp ezért ismeretlen a szótározás, az idegen nyelvi szöveg olvasása, fordítása. Erre a kisgyermek valóban képtelen. Csak az életkori sajátosságoknak megfelelő, játékos módszerrel lehet elkezdeni a tanítást. Mindenekelőtt arra törekszem, hogy megteremtsem azt az idegen nyelvi környezetet, amely kicsit szimulálja az adott nyelvet beszélők közegét. Természetesen én mint nem anyanyelvi tanár, aki heti négy-öt órában tanítok, nem tudom teljes egészében ezt a célt elérni, de valamit azért képes vagyok megteremteni abból a világból, amelyben egy hasonló korú angol kisgyermek él. Egy héten hét-nyolc alkalommal 45 percre képzeletben átlépünk egy angol nyelven működő iskola első osztályába.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem szólal meg az órán magyarul?


Haluska Gabriella: Nem feltétlenül, de csak akkor szólalok meg magyarul, ha elengedhetetlenül szükség van rá. Ugyanakkor az angol környezet megteremtése korántsem jelenti azt, hogy a kisgyerek nem szólalhat meg magyarul, gyakran előfordul, hogy a gyerek megszólal magyarul, mert érti, amit angolul mondok – gondolom, ez az óvodában is hasonlóan történik –, s ezt követően, ha csak tehetem, angolul válaszolok a gyerek magyar nyelvű megnyilvánulásaira. S az az egész folyamatban a csoda, hogy a gyerekek néhány óra után angol megnyilvánulásaimat, válaszaimat, utalásaimat is megértik. Az első szakaszban a gyerek még többnyire nem képes arra, hogy kérdéseit, észrevételeit angolul fogalmazza meg, de el tud jutni majd arra a szintre, amikor már képes lesz mindezt angolul is elmondani.

Bazsó Zoltánné: Nálunk még hangsúlyozottabb a játékosság. Hasonlóan történik az angol óvónő és a gyerekek közötti kommunikáció. Egy konkrét példa erre: Sara és néhány gyerek társasjátékot játszott, amelyben Sara angolul beszélt a gyerekekkel. Néhány perc után a gyerekek értették Sarát, hiszen a játék közbeni cselekvésekből megértették Sara szavainak jelentését. Ugyanakkor ők nem tudtak használni minden szükséges kifejezést, s magyarul, illetve mimikával, gesztusokkal próbálták megértetni magukat. Ez nagyon nehéz feladat egy kisgyerek számára, s ők mégis jól megbirkóznak a feladattal. Rákényszerülnek, hogy egy idegen nyelven beszélő másik emberrel megértessék magukat, s lassan beépülnek a legszükségesebb szavak, kifejezések angolul is a szókészletükbe. Ez a szituáció alapvetően a kiscsoportos korosztályra jellemző.

Hogyan kezdődött Sara és a gyerekek kapcsolata? Egy napon megjelent egy huszonéves kaliforniai óvónő, a magyar óvó nénik bemutatták a csoportoknak, s elkezdődött a játék egy része angolul?

Bazsó Zoltánné: Sara édesanyja Kaliforniában egy két tannyelvű óvoda vezetője. Tehát már szerzett tapasztalatot. Egyébként pontosan úgy történt a bevezetése, ahogyan az imént Ön vázolta. A gyerekek két-három napon belül megszokták, hogy a Marika néni vagy a Tünde néni mellett van egy másik óvó néni, akit Sarának hívnak, és csak angolul tud. Néhány napon belül Marika néninek reggel jó reggelttel köszöntek, Sarának pedig good morninggal. Gyorsan természetessé vált a gyerekek számára a nyelvi váltás. Sara sorban ölbe vette a kicsiket, megsimogatta őket, és angolul kezdett velük beszélni. A simogatás, a szeretetteljes hang azonnal elfogadtatta őt a gyerekekkel. Sokat segített Sara elfogadásában az, hogy volt néhány gyerek a csoportban, aki beszélt angolul, sőt a helyzetet még érdekesebbé tette, hogy az egyik gyerek csak angolul beszélt.

Ő hogyan kommunikált a csak magyarul tudó társaival?


Bazsó Zoltánné: Ő is csak mutogatott, de gyorsan átvett magyar szavakat, a gyerekek meg tőle is tanultak angol szavakat. A mutogatás, a gesztusokkal, a tárgyakra való rámutatással zajló kommunikáció gyorsan beépült a csoport életébe. Az igazsághoz tartozik, hogy a csak angolul tudó Dominic elsősorban azokkal a társaival barátkozott, játszott, akik valamennyire tudtak angolul. Ha viszont odatévedt egy magyarul beszélő társa, akkor nem taszította el, hanem hármasban, négyesben angolul és magyarul játszottak tovább. A gyerekek között nagyon gyorsan kialakulnak a spontán kommunikációs kapcsolatok, amelyek szavak sokaságának megtanulásához vezetnek úgy, hogy szó nincs nyelvtanulásról. A gyerekek ezt sokkal könnyebben megoldják, mint a felnőttek.

Az óvodában a nyelvelsajátítás során az életkori helyzetből adódóan mindvégig csak szóbeliségről lehet szó. Mi a helyzet az iskolai kezdő szakaszban folyó nyelvtanítás során, meddig tart a csak szóbeli nyelvelsajátítás?

Haluska Gabriella: Az első másfél év során csak szóbeliség van. Az olvasás, még inkább az írás azonban az első másfél évben nem lehet követelmény. Az írást a második év második félévében kezdjük bevezetni. A gyereknek erre az időpontra – mivel megtanulta a magyar ábécé betűit, megtanult magyarul írni – igénye is van arra, hogy legyen olyan könyve, amelyben van már angol betű is. Örömmel kezdik másolni a szavak betűit a könyvükből, kezdik megérteni, hogy az írott forma és a kiejtett hangzás eltérhet egymástól. A második év végére elemi szinten be kell vezetni az angol írást és az olvasást. A harmadik év során lehet követelmény ennek a megszilárdítása.

Mikor kezdődhet meg a hagyományos értelemben vett nyelvtanulás, az a bizonyos sokak által kellemetlennek tartott szótározás, könyvből vagy bármilyen más forrásból történő fordítás?

Haluska Gabriella: Ez még a harmadik évben sem kezdődhet meg.

Elérhető-e ezzel a látszólag lassú, alacsony követelményszintű nyelvelsajátítással, hogy a gyerekek képesek legyenek angolul kommunikálni? A kérdést épp az indokolja, hogy a korai nyelvtanítás ellenzői szerint ez az alacsony követelményszint teszi kevésbé hatékonnyá a tanítást.

Haluska Gabriella: Nem ezen múlik a nyelvtanítás eredményessége. Ha ilyen riasztó módszereket alkalmaznánk, épp a játékosságot, a spontán tanulást ölnénk ki az egészből.

Hogyan fogadják ezt a módszert, pontosabban a hagyományos nyelvtanítás elemeinek a hiányát a szülők? Ők ugyanis általában gyors teljesítményeket, eredményeket várnak a gyerekektől.

Haluska Gabriella: Én is találkoztam ezzel az igénnyel, aggállyal. Jöttek hozzám szülők, hogy külföldön a gyerek alig mert egy-egy szót mondani, hogy két év után még nem tud semmit. Meg kell magyarázni nekik, hogy ez azért nem megy olyan gyorsan. Különösen nehéz ezt megértetni, ha heti nyolc órában találkozik a gyerek az angol nyelvvel. A kilencvenes évek elején irreális elvárások jellemezték a szülőket, ma már megértik, hogy a folyékony angol beszédhez szükséges képességek alapos tanulással sajátíthatók el, s az első évek a későbbi intenzív nyelvtanulás megalapozását szolgálják. Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk a szülőktől, akik megtanultak az apró eredményeknek is örülni.

Milyen szintre jutnak el év végére a kiscsoportos gyerekek, amikor az évzáró műsort adják? A szülők számára ugyanis az ad megerősítést, ha valami teljesítményt érez a gyereke mögött. Lehet, hogy mi ezt nem szeretjük, nem tartjuk olyan lényegesnek, de tudomásul kell venni, hogy a szülők zöme erről hagyományos módon gondolkozik.

Bazsó Zoltánné: El tudnak énekelni néhány egyszerűbb szövegű angol dalocskát, esetleg el tudnak mondani egy pár szavas mondókát. A középsősök és a nagycsoportosok egyre bővülő szókinccsel nagyjából ugyanerre képesek. A szülők elégedettségével azonban nyár végén szembesülünk, amikor a külföldi nyaralás élményeiről számolnak be. A gyerekek a tengerparton, a vízben, a hotelben az ott lévő angolul tudó gyerekekkel kommunikáltak. Ezt azok a szülők is mesélik, akik kicsit türelmetlenebbek. Az óvodai kétnyelvű foglalkozásoknak a kommunikációs készségfejlesztés a célja. Nagyon sokat segít ebben, ha a szülők is tudnak idegen nyelvet, s néha ők is beszélnek pár szót az óvodában gyakorolt nyelven a gyerekkel, például játék közben. Az idegen nyelven beszélő szülők általában türelmetlenebbek, mivel a gyerekek számára eleinte nem természetes, hogy magyarul beszélő szüleik angol megnyilvánulásaira reagáljanak. Ezért hasznos a külföldi nyaralás, mivel a hasonló korú gyerekekkel való kapcsolatokban előjön a passzív szókincs, s a szülő rádöbben az óvodai foglalkozások jelentőségére. Ezt a szókincset később, az iskolai idegennyelv-tanulásban hasznosíthatja majd a gyerek.

Kovács Judit: Ma már négy angol óvónő dolgozik ebben az óvodában, s a középső és a nagycsoportos gyerekek passzív szókincse jelentős. Minden csoportban van már anyanyelvi óvónő is, aki magyar kolléganőjével együttműködve észrevétlenül átszövi a gyerekek óvodai tevékenységét. Fontos, hogy az idegen nyelv a mindennapi tevékenységbe épüljön. Például amikor Sara testnevelés-foglalkozást tartott a gyerekeknek angolul, gyakorlott angoltanárként csak kapkodtam a fejem, hogy megértsem a testnevelésben használt kifejezéseket. A gyerekek pár hónapi együttlét után kiválóan értették. A kicsi gyerek ugyanis nem azt csinálja, amit tanult, hanem azt tanulja meg, amit csinál. A gyerekeknek fontos, hogy a megértett információkra egész testükkel adjanak választ.

A legtöbb óvodában a holt idő futkározással, rendetlenkedéssel telik. A múlt alkalommal megfigyeltem, hogy ezt az időt Sara barkochbázással töltötte. Elmondott három szót angolul: említette a szemet, a fület és a biciklit. A gyerekeknek meg kellett mondaniuk, hogy melyik a kakukktojás. A gyerekek egymást túlkiabálva mondták angolul, hogy a bicikli, mert az nincs a fejen, az arcon. Ez a szint az, amit a kisgyermekkor végére el lehet érni.

Egyszerű angol mondatokat alannyal és állítmánnyal képesek már elmondani a gyerekek?


Bazsó Zoltánné: Van, aki igen, s van, aki nem. A gyerekek kisebb hányada; a többiek szavakat mondanak, nem fűzik angol szerkezetű mondatokká azokat. Követelményként meghatároztuk, hogy a kis-, a középső és a nagycsoportban a tárgyaknak, élethelyzeteknek, jelenségeknek milyen körét kell tudni megnevezni angolul. Alapvetően tényleg csak a szituációban való szófelidézés a követelmény, a mondatban történő beszéd, a szép angol kiejtés természetesen nem lehet az.

Kovács Judit: Lényegében a magyar óvodai program követelményeit teszik át az angol szókincsre, illetve azt, hogy milyen szituációk használhatóak fel az angol fogalmak megismerésére.

Bazsó Zoltánné: Valóban minden létező szituációt kihasználunk a szókincs bővítésére az öltözködéstől a kertben való játékon át az étkezésekig. Az anyanyelvi óvónők angolul nevezik meg a ruhadarabokat, a kertben játszott játékok nevét, szabályait, az ételeket. Ezekben a szituációkban elmélyül az angol szavak jelentése. Reggel az egyik új angol kolléganő például angolul megbeszéli a gyerekekkel az időjárást. Megkérdezi, esik-e a hó, fúj-e a szél, süt-e nap. Ezt magyarul is gyakorolják az óvodákban az óvónők, de mindez angolul is megtörténik, szinte párhuzamosan a magyar időjárásra vonatkozó fogalmak megismerésével. Az angol óvónő le is rajzoltatja a gyerekekkel a falevelek hullását vagy az éppen szemerkélő esőt a kerttel.

Kovács Judit: A játékos szituációk minden gyereket magával ragadnak. Az óvodai nyelvi nevelésben alkalmazott módszerek, a játékosság, a kényszermentesség, a spontaneitás jól mutatja, hogy létezik görcsök, szorongások nélküli nyelvtanulás, s ezen a téren az óvoda alapozó funkciója óriási jelentőségű, csakúgy, mint az a módszer, amelyet mi a főiskolán próbálunk átadni a nyelvtanítási specializációt választó tanítójelölteknek, s amelynek egyik jó példája Haluska Gabi tanítási gyakorlata.

Hogyan zajlik egy óra az iskolában? Miként rögzítették például az első két-három év tantervét, tananyagát?

Haluska Gabriella: Minden téma előre rögzített, hetekre lebontott program szerint tanítunk. Az óvodához hasonlóan a gyerekek életéhez kapcsolódó témáink az időjárás, az öltözködés, a család, a játék, az iskola világa stb. Olyan élethelyzetek, amelyekről a gyerek mindennap tapasztalatokat szerez, s amelyek érdekesek a számára. A témák szinte teljesen megegyeznek az olvasásban és a környezetismeretben feldolgozottakkal, természetesen sokkal egyszerűbb fogalmakkal, sokkal kevesebb szóval. Az óravezetés mindig angol nyelvű. S amint ez tudatosodik bennük, felerősödik az angol nyelvű kommunikáció igénye. A hagyományos nyelvoktatással szemben itt nem kell erőltetni az angolul történő megszólalást. Ha valamelyikük még nem tudja elmondani a kifejezni szándékozott tartalmat, mivel szegényesebb a szókincse, inkább mutogat, gesztikulál, de nem szólal meg magyarul, holott adott még a lehetőség számukra a magyarul történő megszólalásra. Csak akkor váltanak vissza magyar nyelvre, ha a tanító is vált. Előfordul ugyanis, hogy egy-egy mese szituációjának megértéséhez szükség van a környezet megismertetésére, ami angolul még nagyon nehéz lenne. Ilyenkor a gyerekek is magyarul kezdenek kérdezni. Ezért van óriási jelentősége a minél teljesebb angol óravezetésnek.

Milyen módon bővítik a szókincset?


Haluska Gabriella: Minden órán veszünk olyan új anyagot, mesét, történetet vagy valamilyen konkrét ismeretanyagot, amely tartalmaz új szavakat, kifejezéseket. Ezeket hihetetlen könnyedséggel szívják magukba a gyerekek. A szókincsbővítés azért fontos, mert a későbbiek során ez hasznosul, illetve azért, mert első-második évben még ők is csak szavakkal fejezik ki magukat angolul, nem követelmény a szabályos mondatszerkezetek alkalmazása. Minden órán változatos feladatok megoldására is sor kerül. Sok apró feladatot kell megoldani, amelyekben a lényeg a kommunikáción, a válaszadáson van. Például mondja el, milyen ruha van ma rajta, milyen a színe, és mi is rendszeresen beszélünk az időjárásról. Ezekben a néhány perces feladatokban az elsajátított szókincs állandó alkalmazásának gyakorlása a cél. Hosszabb gyakorlatsort egy témából nem szabad végezni, mert elkalandozik a gyerekek figyelme. Minden órán játszunk, énekelünk, újabb és újabb dalokat, versikéket tanulunk meg. Ezek egyszerre szórakoztatóak és szókincsbővítők. A dalok és mondókák szövegén lassan a kiejtés is gyakorolható, bár nem követelmény a szabályos angol kiejtés, ez nagyon hosszú tanulás eredményeként alakulhat ki.

Alkalmaz-e tankönyvet, munkafüzetet?


Haluska Gabriella: Igen, van tankönyvünk is, munkafüzetünk is.

Itt ellentmondást érzek a korábban elhangzottakhoz képest, hiszen azt mondta, hogy a második év közepéig a gyerek nem lát írott angol szöveget.

Haluska Gabriella: Remek képes angol tankönyvek, munkafüzetek léteznek, színezd ki, mutasd meg, mondd el, mit ábrázol feladatokkal. A képsorok többnyire meséket mondanak el, s ehhez társul hozzá az én tanári mesém szóban, illetve a képek alapján ők mesélik el a történetet angolul, egyszerű szavakkal. Egyetlen angol szó nincs leírva, még az utasítások is kis piktogramokkal szerepelnek. Elvileg ezek nemcsak angol, hanem más idegen nyelv tanítására is alkalmasak. A tankönyv azért is fontos, hogy a kisiskolás a játékos módszerek ellenére komolyan vegye a nyelvtanulást, az iskolai munka szerves részének tekintse. Ennyiben tér el az iskolai nyelvtanítás az óvodaitól, módszereiben is csak annyiban, hogy alkalmazkodik a gyerekek magasabb szintű fogalomalkotási szintjéhez, fejlettebb emlékezetéhez, s ezáltal nagyobb léptékben történik a szókincsük bővítése, mélyebbé válik az egyes témák feldolgozása.

Milyen szemléltetőeszközöket alkalmaz?


Haluska Gabriella: A tankönyvön és a munkafüzeten kívül az osztályban található tárgyakat. Sok képet, amelyek illusztrációként használhatóak az egyes témák megbeszélésénél. Sajnos nincs az iskolában állandó nyelvi terem, ahol egy kis darab Angliát be lehetne rendezni, ahol az angol környezetből többet lehetne szimulálni. Sokféle bábot, flash-cardot használok, és a gesztusnyelvet. Az általam elmondott történeteket eljátszom, s természetesen sokféle CD-t, magnókazettát, videokazettát, sőt a számítógépet is alkalmazom.

Mire lehet használni a számítógépet?


Haluska Gabriella: Vannak olyan programok, amelyek feladatok sorát tartalmazzák, s az első pillanattól tudnánk használni azokat, ha bejutnánk a számítógépterembe. Állatképeket mutat a gép, s közben halljuk az állat nevét. A négy állat közül annak a képére kell kattintani, amelynek a nevét hallja, s ha helyesen válaszolt, akkor a gép hangos hurrá-hurrá kiáltással jutalmazza. Az ilyen apró programoknak motiváló erejük van, nem beszélve a fejlesztő hatásukról. Az sem baj, ha ismeretlen kép tűnik fel, hiszen hallja az állat, a tárgy nevét, kitalálja a megnevezést, és ezzel észrevétlenül bővül a szókincse. Sokuknak még probléma az egér mozgatása, de gyorsan kialakul az a fajta koordináció, amely a kurzor mozgatásához, a kattintáshoz kell.

Készülve erre a beszélgetésre, Kovács Judit révén megismerkedtem két – a korai nyelvtanulásban fontos – fogalommal. A nyelvelsajátításra épülés és a tartalomalapúság fogalmával. Hallgatva önöket világossá vált, hogy ez a két fogalom mit jelent a mindennapi gyakorlatban. Mi kellene önök szerint ahhoz, hogy a pedagógusok, szülők s főként az oktatási kormányzat illetékesei felismerjék, a korai nyelvtanulás jelentős fejlesztő szerepet tölthetne be és sokféle módon alapozhatná meg a későbbi tudatos nyelvtanulást?

Kovács Judit: Alapvető különbség van a kisgyermekkori és a pubertáskor utáni nyelvtanulás között. A kisgyerek spontán módon elsajátítja a nyelvet, majd a fogalmi gondolkodás kiteljesedését követően kerülhet sor a tudatos nyelvtanulásra. Kérdés, hogy a tanárok, szülők, döntéshozók megértik-e a két szakaszban jelentkező alapvető különbségeket, megértik-e, hogy egész más a nyelvtanítás célja és eszközrendszere a kisgyermek- és kisiskoláskorban, mint később. A kisgyermek tehát valóban nem nyelvet tanul, hanem felszedi, elsajátítja a nyelv szókészletét, szabályait. Ezért is éri folyamatosan annyi kritika a korai nyelvtanulást, mert az óvodában, alsó tagozatban folyó nyelvelsajátítás nem emlékeztet a biflázó, igeragozási paradigmákat bevéső nyelvtanulásra. Olyan dolgokat kérnek sokan számon a kisgyermekek, kisiskolások nyelvtanításán, amelyet nem lenne szabad, mert épp az általuk kifogásoltak az értékei ennek, például a játékosság, a tudatos erőfeszítés hiánya. A nyelvelsajátítás gyakorlatilag ugyanazon az úton történik, mint az anyanyelv elsajátítása. Fő jellemzője, hogy spontán motivációk, érdeklődés, kommunikációs igény a hajtóereje. A gyerek szeretné magát kifejezni valamilyen idegen nyelven, de korántsem olyan szabályosan, mint a tudatos tanuló. Ebben rejlik a hatékonysága, mivel a gyerekek számára nem okoz szorongást az idegen nyelven történő megszólalás, a válaszadás, mivel a követelmények illeszkednek a gyerekek életkorához, kommunikációs képességeihez. A nyelvelsajátítás során nem a korrekció a fontos. A sok ismétlés, gyakorlás útján úgyis egyre jobb lesz a kiejtés, bővebb a szókincs, helyesebb a nyelvtan. Épp ezért hatékony, épp ezért élvezik a gyerekek, mivel minden kommunikációs aktus gyakorlatilag sikerként értékelhető. Nem jelent valódi hibát az apróbb nyelvi pontatlanság. Nem az a lényeg, hogy jól használja a nyelvet, hanem az, hogy használja. Az életszerű szituációk rendkívül jól aktivizálják a passzív szókincset. A nyelvelsajátítás során a gyerek megérzi a nyelvtani szabályokat, szemben a tudatos tanulással, ahol be kell vésnie ezeket. Ez a különbség is hozzájárul ahhoz, hogy a nyelvelsajátítás útján tanult nyelv használata még gátlásoktól mentes, szemben a tudatos tanulás útján elsajátított nyelvi készlet alkalmazásánál jelentkező gátlásokkal, amelyek éppen abból fakadnak, hogy a beszélő nem a nyelv használatára, hanem a szabályok helyes alkalmazására koncentrál. A stressz nélküli nyelvhasználat értéke azért nagy, mert átvivődik a későbbi tudatos nyelvtanulásra is. Épp ez az egyik legfőbb értelme a korai nyelvtanulásnak. A másik cél a nyelvtanulás iránti érzékenység, fogékonyság kialakítása.

Miért hangsúlyozza a korai nyelvtanítással foglalkozó szakirodalom a tartalomalapúságot mint fontos jellemzőt?

Kovács Judit: A gyerekeket a pubertáskorig nem érdeklik a nyelvi formák, nem fontos számukra a nyelvi szabályok szerinti mondatalkotás, hiszen nem ismerik a nyelvtani rendszer alapfogalmait, az alany, állítmány, tárgy fogalmát, nem tudják, milyen igeidőt használnak, ettől persze kifogástalanul beszélnek anyanyelvükön. A gyerek számára az anya- és az idegen nyelv egyaránt arra szolgál, hogy üzeneteket közvetítsen. Amíg el nem rontjuk őket, egészséges kíváncsisággal fordulnak a világ felé. A tartalom kifejezése iránti igényük sokkal erősebb, mint az, hogy az adott tartalmat milyen formában kommunikálják. Ezért, ha például olyan tantárgyi tartalmakat közvetítünk számukra idegen nyelven, amelyeket anyanyelvükön éppen egyidejűleg sajátítanak el, akkor hihetetlen mennyiségű tartalom, szókincs befogadására képesek. Különösen motiválttá teszi őket az úgynevezett készségtárgyak – ének, rajz, testnevelés – tartalmainak közvetítése, mivel ezeken a területeken eléggé kicsi a félreértések valószínűsége. A fogalmi apparátust igénylő tárgyaknál ennek már több valószínűsége van. Mindez nem jelenti azt, hogy a kisiskolás nyelvelsajátítás későbbi fázisában nem lehet elkezdeni az elméletibb jellegű tantárgyak tartalmainak idegen nyelvi átadását. A történelemtanításban izgalmas tapasztalatokat szereztem. A tartalom alapú nyelvtanítás képes összehangolni a korai nyelvtanítás célját és eszközét. Hiszen a nyelvelsajátítás célja nem más, mint az, hogy valamilyen kommunikáció folyjék az adott idegen nyelven, méghozzá meghatározott, a gyerek számára vonzó, érdekes és főleg releváns tartalmakról. A megelőző évszázad nyelvoktatásának, de legfőképpen az orosz nyelv tanításának az volt a legfőbb problémája, hogy senkit nem érdeklő tartalmakon keresztül próbálta oktatni a nyelvet. A tartalom alapú nyelvoktatás a gyerek valós élethelyzeteihez alkalmazkodó tartalmakra épül, s ezáltal válik hatékonnyá.

Mi hát akkor a végső értelme a korai idegennyelv-elsajátításnak?


Kovács Judit: Felkelteni az igényt a minél sokszínűbb tartalmakon alapuló anyanyelvi és idegen nyelvi kommunikáció iránt. Ha felnő egy olyan generáció, amely ezzel a módszerrel közeledett az idegen nyelvek tanulásához, valószínű, hogy sokkal több, magyar és idegen nyelven egyaránt jó kommunikációra képes felnőtt lesz majd a magyar társadalomban is.

 




[1] Forrás: Új Pedagógiai Szemle 2004. április – május. http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=kiadvany&kod=2004-04